Felkapta az internet Obi Onwughalu sztoriját, miután a 13 éves magyar futballista a 2016-ban angol bajnok Leicester City U18-as csapatával edzett. A tehetségek megfigyelésére szakosodott The Talent ...
Demonstrációt hirdetett december 13. szombat délután 3 órára Magyar Péter és a Tisza Párt a budapesti Deák Ferenc térre. A terv szerint a résztvevők a gyülekező után csendben a Budai Várnegyedben álló ...
„Miért tűrítek ezt el?” – tette fel a kérdést Magyar, mire elkezdte skandálni a tömeg, hogy „nem tűrjük” és „mondjon le”. Azzal folytatta, hogy a kegyelmi ügy után úgy érezte, nem lehet tovább ...
A héten Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminisztert Gáspár Evelin is elkísérte Moszkvába, ahonnan egy terjedelmes TikTok-videóban számolt be. Ezek után derült ki, hogy Gáspár Győző idősebbik ...
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke meghívta Sulyok Tamás köztársasági elnököt a szombati gyermekbántalmazások elleni tüntetésre. Magyar a nyílt levélben úgy fogalmaz, itt a lehetőség, hogy Sulyok ...
Megható módon köszöntötte fel gyerekét az ország trombitása. Galambos Lajos lánya 27 éves lett. A család szűk körben, mégis különleges hangulatban ünnepelt, az énekes pedig exkluzív interjúban mesélt ...
Orbán Viktor kormányfő november közepén jelentette be, hogy jövő februárban minden nyugdíjas megkapja majd a rendes nyugdíját, a 13. havi nyugdíjat és a 14. havi nyugdíj egy heti összegét, vagyis ...
There's nothing quite like the pairing of Thanksgiving and the NFL. It's honestly one of my favorite holidays for the simple fact that all we have to do is sit back, watch football, and stuff our ...
This issue is preventing our website from loading properly. Please review the following troubleshooting tips or contact us at [email protected]. By submitting your ...
OROSZLÁNY, Hungary—Jabbing his finger at a life-size cardboard cutout of Hungarian Prime Minister Viktor Orbán, Péter Magyar wooed the voters of this coal-mining town with a feisty speech about ...
The Hungarian leader has secured power by keeping control over the news media. Now, a political opponent is starting to show the limits of his tactics. Prime Minister Viktor Orban of Hungary in June.